Városunk díszpolgára - Dr. Tisza László

1937.04.05.-én született Vaján, Apja Tisza Bertalan, a Vajai Hangyaszövetkezet boltvezetője, majd amozi üzemvezetője volt, onnan ment nyugdíjba. Édesanyja Baranyi Julianna, háztartásbeli volt. Négy testvére született.

Az általános iskolát Vaján végezte, majd 1955-ben a Nyíregyházi Közgazdasági és Pénzügyi Technikumban érettségizett.

Érettségi után a Vajai Községi Tanácsnál helyezkedett el, mint községgazda.

 

-         1956-1976-ig - különböző beosztásban - a Magyar Nemzeti Bank alkalmazottja volt Kisvárdán, Baktalórántházán,   Csengerbe és Nyíregyházán a Megyei Igazgatóságon.

-         1957-59. között teljesítette a sorkatonai kötelezettségét, szakaszvezetőként szerelt le.

-         1960-ban kötött házasságot Horányi Katalinnal, aki 1992-ben halt meg.

-         1970-ben végezte el az Eötvös Lóránd Jogtudományi Egyetemet, közben - ugyancsak munka mellett -                       mérlegképes oklevelet szerzett.

-         1976-ban az OTP megyei igazgatójának nevezték ki.

-         1980. márciusában megválasztották a megyei tanács elnökhelyettesének, majd elnökének.

-         1985. augusztusában az Országos Takarékpénztár vezérigazgatójának nevezték ki.

-         1991-ben azt a feladatot kapott, hogy szervezzen egy új részvénytársaságot, mely a jövőben önálló cégként           átveszi az OTP-től a szerencsejáték szervezését az országban. Január 1-el a Szerencsejáték Rt. első vezérigazgatója lett.

-         1992-ben a Takarékbankkal és egy kanadai céggel Lízing Kft- alakítottak, melynek ügyvezetését Dr. Tisza László látta el.

-         1995-ben visszakerült az Szerencsejáték RT-hez, ahonnan -70 évesen - 2007-ben, mint a Budapesti Régió Igazgatója nyugdíjba ment.

-         2008. januárban felkérték a MFB és a CIB-bank által alapított Egerszalóki Holding ZRT felügyelő bizottság tagjának. E tisztséget a Szálloda átadásáig, pénzügyi zárásáig látta el.

-         15 évig- 2015.december 31.-ig a Soproni Casino felügyelő bizottság tagja volt.

 

Jelenleg a nyugdíjas emberek életét éli.

 

Pénzügyi szakemberként mindig a hasznosságot szem előtt tartva, a vajai emberek és Vaja fejlődésének érdekeit képviselte.  

Dr. Tisza László álmodta meg, az ő kezdeményezésére került kialakításra a Vay Ádám utca, a vajai emberek szóhasználatát idézve a „lakótelep”. Vaja kisvárosi arculatának kialakítása ezzel a fejlesztéssel kezdődött meg.

 

Ezt a példaértékű tettet, számos más települési kezdeményezése mellett, lokálpatriótizmusával indokolja, hiszen Vaja és a vajaiak mindig kedves helyet foglaltak és foglalnak el ma is a szívében.

 

Tisztelettel köszönjük meg Vaja város és lakosainak érdekében végzett több évtizedes önzetlen munkáját.