Komolyzene

Komolyzene

 

 

 

 

 

 

 

Kedveltté váltak azok a rendezvények, melyeket 2005-től indítottunk el. A „Zenés nyári esték a vajai várkastélyban” elnevezéssel. A komolyzenei koncert- sorozat hangversenyén Hauser Adrienne zongoraművészt és a nyíregyházi „Da Capo” vonósnégyest hallgathatta a közönség.2008-ban  a reneszánsz évekhez kötődően Múzeumi esték a reneszánsz jegyében c.  négy részből álló műsort szerveztünk a helyi református egyházközösséggel és a Vay Ádám Múzeummal.A felsoroltakon túl más egyéni zongoraestet is szerveztünk 2005 - 2008-ban.   2004-ben Kollonay Zoltán, 2008-ban Mándi Ákos adott nagyszerű hangversenyt a múzeum dísztermében.Az Önkormányzatunk törekedett, s lehetősége szerint igyekszik, hogy segítse a Vay Ádám Múzeum munkáját. Külön figyelmet szenteltünk az intézmény azon tevékenységének, mely keretén belül működteti alkotóházát, szervezi a Téli Alkotótáborokat. A Vajai Nyári Nemzetközi Művésztelepet, Ifjúsági Képzőművészeti Stúdiumot, s 2008-ban útjára indult a  őszi művésztelep.