Műemlékek,Múzeumok

Műemlékek,Múzeumok

 

 

 

 

A vajai Vay Várkastély

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legértékesebb műemléke, s a legjelentősebb történeti emléke a vajai Vay Várkastély. A Vay család a legrégebbi megyei nemességhez tartozott, és már a XIII. századtól jelentős szerepet játszott az ország életében. Nincsen pontos adat arról, hogy mikor telepedtek le a Vayak Vaján, és mikor épült a kastély. A családi tradíciók szerint Vay Ábrahám építtette 1418-ban, ekkor kapta meg a címert és a pallosjogot Luxemburgi Zsigmond királytól. A legújabb kutatások viszont arról szólnak, hogy a kastély a XVI. század utolsó harmadában épült reneszánsz stílusban. Az 1960-ban végzett műemléki falkutatások már viszonylag pontos áttekintést adnak a kastély építéstörténetéről. A kastély parkjában végzett földmunkák során felszínre került falmaradványok megerősíteni látszanak azt a hagyományt, hogy a középkorban erődítmény állott az épület helyén. Az alapozás mélysége, a pincefal arra utal, hogy az épület déli része középkori eredetű. Az ablakok kőkereteinek vizsgálata során a műemléki kutatás azt állapította meg, hogy az épület tömege a XVI. század első felében épülhetett. A XVII. század közepén nagyobb átalakítás történt az épületben. Nem sokkal később épült az északi saroktorony, amelynek nyugati homlokzatán feliratos tábla hirdeti az építkezés időpontját, 1659-et. E nagyszabású munkát Vay Péter szabolcsi alispán készítette. A reneszánsz építkezések után a XVIII. század elején építették a lőrésekkel ellátott déli tornyot. Ennek boltozatai már barokk jegyeket mutatnak.A kastély a XVIII. század végétől a XIX. század elejéig lakatlanul állt. A XIX. századi átalakítás nagyméretű volt, amely mind a homlokzati megjelenésben, mind a belső kialakításban erősen éreztette hatását. A XIX. század közepén a Vay család az előzőleg Pallovicini őrgróf bérletében lévő kastélyt saját használatába vette, helyreállítatta. Visszabontották a kőkereteket, a belső térben faszerkezetes ajtókat helyeztek el, leszűkítve ezzel az ajtónyílásokat. A külső homlokzatoncsúcsíves ablakok, ablak-párok elhelyezése történt. E század végén, a keleti oldalon felvonóhidat építenek, ez is a neoromantikus átalakítás része. Ugyancsak erre az időre tehető a belső termek járószintjének teljes felújítása is. A korábbi borítást felszedték, és lerakták a ma is látható mozaikszerű padlót (tölgyfakeretben fekvő betéttel). Ekkor készült el a napjainkban is meglévőfaszerkezetes lépcsőfeljáró.Az épület ezt a külsejét megtartotta az 1961-es teljes restaurálásig.A munkálatokat az Országos Műemléki Felügyelőség kutatásai alapján, az 1960-ban elkészített tervek szerint, több mint 2000000 Ft-ért végezték. A restaurálással jelentős reneszánsz műemlékké vált a Vay kastély.1997 augusztusának második felébenmegkezdődött az Északi-torony felújítása. A rekonstrukció keretében tetőt emeltek a torony felé, speciális eljárással megerősítették a falakat. A kiadásokat a Kincstári Vagyonigazgatóság fedezte. A teljes felújítás 2000. év augusztusának elejére fejeződött be, ezzel egyidőben régészeti feltárás is folyt a kastély épületében. Ugyanezen év június 5-én megkezdődött a Rákóczi-terem mennyezetfreskójának restaurálása, amely másfél hónapot vett igénybe. 2000 őszén a kastély kapuépületének helyreállítása is elkezdődött, mely helyreállítás 2001 októberére fejeződött be.

 

 

 

 

 

 

Tájház

1975-benfogalmazódott meg az a terv, amely szerint két műemlék jellegű ház megvételével, a házak felújításával Vaján tájházat létesítenek, a házakban néprajzi kiállítást rendeznek.Ez az elképzelés azonban csak részben valósult meg, mert a kiválasztott régi épületek egyikét időközben lebontották. A másikat a múzeum vásárolta meg 1980-ban, még abban az esztendőben a Sóstói Múzeumfalu munkásai elvégezték a helyreállítást. A Tájház Vaja főutcáján található, amelyet 1980-ban nyitottak meg. A XIX. század derekáról való náddal fedett, szoba-konyhás kis parasztház, a népi építészet utolsó helyi emléke. A háromhelyiséges földpadlós épület utca felőli része volt az első szoba, a nagyház közepén a két részre osztott pitvar, hátul pedig az alsó ház helyezkedett el. A Tájház épületében felfedezhetők a korabeli berendezési, felszerelési tárgyak; ígya falitükör, a rózsás tányérok, a csikóspór, a búbos kemence, a tornyos szekrény, az etuzseres kredenc, a komaszilke, a karosláda, a szövőszék, a komód, és a stelázsi is. 

 

 

Angyalos

 

A Vay Család sírboltja, amelyet Holló Barnabás szobrászművész készített.